A legtöbb lakásban örökkön visszatérő, ismétlődő gondot jelent az egyre csak halmozódó tárgyak, eszközök megfelelő elhelyezése, vagyis a tárolás kérdése. Főként kisebb lakásméret esetén jelent fokozottabb problémát az optimális helykihasználás, de tapasztalataim szerint majdhogynem minden családban szembesülnek ezzel a problémával. Mindenki arra vágyik, hogy minden kéznél legyen, ugyanakkor semmi ne legyen szem előtt.
Ha otthonunk nem túl nagy, vagy viszonylag nagy ugyan, mégis rendezetlennek tűnik, ragadjunk meg minden lehetőséget tárolási lehetőségek kialakítására! Némi ötletességgel rengeteg helyet nyerhetünk, ezáltal fokozhatjuk komfortérzetünket otthonunkban.
A helyiségekben való tárolási kapacitás újragondolása mellett, ne feledkezzünk el a lépcső maximális kihasználásáról sem, ugyanis, ez a látszólag haszontalan terület is számtalan (tárolási) lehetőséget rejt magában.
Gondoljuk végig, minek az elhelyezésére szeretnénk leginkább használni, és ennek megfelelően alakítsunk ki rejtett vagy jól látszódó fiókokat, polcokat, szekrényeket vagy akasztókat.
Nemcsak tárolási lehetőségeket kínálhat a lépcső! Kialakításától függően bármilyen funkciót betölthet az alatta esetleg mellette meglévő kisebb nagyobb tér, ahová a ház elrendezéséhez megfelelően akár konyhaszekrényt, tv-állványt, dolgozó/ olvasó/ öltözködő sarkot is elhelyezhetünk.
Fotók: innen, innen, innen, innen, innen, innen

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése