2012. március 3.

IKEA stílusban II.

Már korábban ígéretet tettünk, hogy hamarosan feltesszük az egyik munkánkat a blogra. Elérkezett ez a pillanat is.;)

A megrendelőnk egy 25 éves fiatalember volt, akinek a feltételei között szerepelt, hogy egy modern fiatalos, ugyanakkor otthonos helyiséget alakítsunk ki, a pénzzel való takarékoskodás jegyében, illetve hogy mindez "ikea-stílusban" történjen. Nos, nekiugrottunk a feladatnak és  azonnal hozzá is láttunk a tervezéshez. Több vázlatot is készítettünk, mert a szoba nincs nyílászáróval leválasztva a konyháról, így számolni kellett a már meglévő konyhabútorral és az étkező résszel.

A kiválasztott koncepció alapját egy nagy mintázatú Marimekko tapéta szolgálja, amely szürke-fekete-fehér színeivel nem kötötte meg színválasztásunkat. A szürkét egyébként is mindenképp szerettük volna a szoba más részein is megjeleníteni, jelezve ezzel a fiatalos modernitást. A falak színe így szürke, és az azokat nagyszerűen kontrasztba hozó piros lett. A konyha két falát (amely a szobából is látszik) pirosra festettük, illetve a szoba tapétázott fala melletti kis kiugró falszakaszt. Emellett mindenképp szerettünk volna lágyabb színeket is becsempészni, hogy ne legyen nagyon rideg az összhatás. Ezért a bézs kanapéra esett a választásunk, amely fölé piros polcot tettünk. Kiegészítőkben választottunk még néhány piros tárgyat, amely mintegy párbeszédbe kerül a konyhában megjelenő falakkal. 


A szoba két meghatározó eleme pedig a sötét színű galéria és bárpult lett. A tulajdonos által saját kezűleg készített galéria felső része ágyként funkcionál, az alsó részében pedig a számítógép kapott helyet. Így az ágy teljesen eltűnik a vendégségbe érkező barátok szeme elől. E célból került a galéria alsó része elé a nagyon méretű több polcos tv-állvány is, amely mintegy térelválasztóként is funkcionál. A bárpult a megrendelő személyes kérésére saját ötletei alapján valósult meg.  
Az étkező részbe pedig a maradék tapétából készítünk majd képeket a falra, ezzel is erősítve a két helyiség kapcsolatát. 

Fotók is hamarosan érkeznek majd;)






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése