2012. április 3.

Pink

Színekről szóló sorozatbejegyzésem most következő részében egy kissé különc, de az utóbbi időben többször is alkalmazott, színt hoztam: a pinket. Szerintem ezt a színt valaki vagy nagyon szereti vagy látni sem akarja, és főként a lakberendezésben jellemző ez az attitűd. 


De most sem arról van szó, hogy boruljon minden rózsaszínbe, mint egy kis királykisasszony lakosztályában, hanem a gondosan megválasztott szín igen dekoratív kontraszt létrehozására alkalmas.  Bőven elegendő ha csak néhány tárgy és kiegészítőn mutatkozik meg. A színskála ezen színe, (amely a vörös telítetlen árnyalata, és fehér keverésével állítható elő) igen jól alkalmazható a belső terek hangulatának kialakításában, mert rengeteg tónus közül választhatunk személyiségünknek megfelelően.  


A rózsaszín a romantika, a ragaszkodás, az együttérzés, az idealizmus színe, ugyanakkor olykor a hiúságot és a fennhéjazást is jelképezheti. A halvány rózsaszín pedig csökkenti az agresszivitást, ezért tökéletesen alkalmazható tónus a kislányok szobájában.   

Az öltözködésben minél erőteljesebb árnyalat mellett dönt valaki, annál erőteljesebb viselőjének fellépése. A pink élénk változata pedig nagy önbizalommal rendelkező nőt jelképez.  

Fehérrel, feketével, szürkével, kékkel, barnás füstös színekkel, bézzsel is kombinálhatjuk; mind más és más hatást eredményeznek:


















2012. április 2.

Yellow is the new black?

Hogy a sárga lesz-e az új fekete? Nem hiszem, a fekete örök klasszikus marad, ahogy az öltözködésben úgy a lakberendezés és a design területén is. Mai bejegyzésemmel egy újabb sorozatot indítok el, amely a színekről, és azok használatáról fog szólni.
A lakberendezésben sokak számára gondot jelent a színek használata. Tapasztalataim azt mutatják,hogy többen szeretnének vidám, ugyanakkor pihentető környezetbe hazaérkezni egy hosszú fáradtságos nap után.


 De hogy mégis hogyan kerüljön mindez megvalósításra saját otthonunkban? 
Először is gondoljuk át milyen színeket kedvelünk, és azok közül is melyik(ek) az(ok), amely(ek)et a környezetünkben is szívesen látnánk! Semmiképp se kezdjük a falak azonnali átfestésével, mert nem attól lesz vidám egy enteriőr, hogy az erőteljes színeket nagy mennyiségben felvisszük a falakra, sőt éppen ellenkezőleg a végeredmény nyomasztó is lehet majd. Legyünk sokkal óvatosabbak, és tervezzünk! Minden "lakberendezési trükk" kulcsa a harmónia és a megfelelő arányok! Lapozgassunk akár magazinokat is, és figyeljük meg, hogy melyek azok a színvilágú enteriőrök amelyek elsőre megtetszenek! 


Sokan félnek az erőteljes színek használatától (nem csak!) a lakberendezésben. A következő néhány bejegyzésen keresztül szeretnék rávilágítani arra,hogy nem kell lemondanunk az erőteljes teli színekről, csak ügyesen kell megválasztani őket!

Ha sárgát választunk, akkor nyugodtan támaszkodjunk a kiegészítőkre vagy egy-egy használati tárgyra. Ha pl. az étkező székei sárgák,akkor másra már nincs is szükség, a kívánt hatás azonnal létre is jön. Ezt az élénk nyári színt nyugodtan társíthatjuk feketével, fehérrel (ez a hármas egyébként mostanában igen felkapott lett), ezenkívül, szürkével, zölddel és a sárga komplementerével, a lilával is.


Utóbbi színkombináció egyébként a közelgő húsvétot is jelképezi az ilyenkor virágzó krókuszok miatt.


A színek különböző módokon befolyásolják a hangulatunkat, így a lakberendezésben alkalmazva őket, a hétköznapjaink lelkivilágára is hatást gyakorolhatnak. 
A sárga amellett, hogy a nyíltság, az optimizmus, a remény és az öröm hangulatát idézi fel; egyaránt  jelképezi a vágyat a boldogságra, a nevetésre, a korlátoktól mentes szabad viselkedésre és az intellektuális élményekre !





















Fotók: innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen

2012. április 1.

Lépcsők III.

Tavasszal mindenkiben ég a vágy, hogy a hosszú, hideg, szürke tél után vidámságot csempésszen életébe, végre kiszabaduljon a szabadba. Az emberek aktívabbak lesznek, színesebben öltöznek, és kedvet kapnak, hogy rendezgessék lakásukat. Ez nálunk otthon ilyenkor - ahogy szerintem sokaknál - a nagytakarítás és lakásfelújítás, lakáscsinosítás ideje is egyben. A hogy megújul a természet, úgy támad kedvünk magunkat és közvetlen környezetünket is felfrissíteni.


Amikor felmerül bennünk a kérdés, hogyan tehetnénk szebbé és egyedivé otthonunkat, keveseknek jut eszébe, hogy ez a lépcső megreformálásával is történhet. Leggyakrabban csak használjuk, és fel sem merül, hogy akár lehetne lakásunk csinosításának alanya is. Pedig, nagyon is! :) Egyre több érdekes és dekoratív megoldást találhatunk, ami ráadásul anyagilag sem megterhelő, és bátran saját magunk is belevághatunk az átalakításba. A végeredményt tekintve pedig biztosak lehetünk abban, hogy sikert aratunk, elnyerve a hozzánk látogató vendégeink elismerését, de nem utolsó sorban saját örömünket szolgálván.


Lehetőségeink természetesen attól is függnek, milyen típusú, anyagú lépcsővel rendelkezünk. Bárhogy is legyen, találhatunk nekünk tetsző, otthonunkban megvalósítható megoldást.
Eldönthetjük, hogy a lépcsőfokokat dekoráljuk, vagy a korlátot, a lépcső melletti falat, netalán ezek kombinációjával próbálkozunk. Festhetjük nagyon színesre, vagy egy-két szín kiválasztásával visszafogottabbra, kiválaszthatunk valami mintát, motívumot, betűt vagy szöveget, ízlésünknek megfelelően. Ha nem vagyunk biztosak a szabadkezi festői tehetségünkben, használhatunk sablont is.  Kreatív és merész vállalkozókedvűek akár kisebb "műalkotást" is varázsolhatnak erre a nem szokványos területre. :) Ezen kívül, tapétával is feldobhatjuk lépcsőnket, már rengeteg színből, mintából válogathatunk, biztosan megtaláljuk a nekünk megfelelőt.
Arra azért érdemes ügyelni, hogy úgy válogassuk össze a színeket, mintákat és a technológiát, hogy az jól harmonizáljon otthonunk többi részével. Ha mindezeket jól átgondoltuk, nincs más dolgunk, mint kiválasztani egy gyönyörű, napsütéses hétvégét, és alkotni! :) 


Ízelítőül, kedvcsinálónak pedig íme néhány nagyszerű inspiráló kép:


design-crisis.com/



designtraveller

design-milk.com



fermliving.blogspot.com


rockybella.blogspot.com/


www.serenaandlily.com/

www.melanieturnerinteriors.com/



Más kreatív megoldások:


apartmentlove

charlotteannette.blogspot.com/

flickr.com


thesunsetlane.blogspot.com/

thishomesweethome.blogspot.com

www.toxel.com

www.sako.co.jp
design-crisis.com/

vi.sualize.us